Eger vár ostroma
 
     1552-ben Magyarországot súlyos török támadások érték. Temesvár és Drégely várának elfoglalása után megnyílt az út Ali és Ahmed seregeinek a következő cél , Eger vára felé.
     Mivel a Dobó István (lásd a képen) parancsnoksága alatt álló védők létszáma csekélynyi volt a török táborral szemben, a kilátások messzemenően a törököknek kedveztek. Amikor Ali pasa seregével a vár falai alá érkezett, úgy gondolta, ez semmiség lesz a számukra. Küldött is egy levelet a vár parancsnokának, hogy adják meg magukat, mert különben mindenkit megölnek. Dobó válasza jelképes volt: egy vaslemez koporsót tétetett az erőd legmagasabb bástyájára, egy-egy lándzsával a két végén. Egyiken a magyar zászló lengett, másikra a török hadijelvényt tűzték. Ez azt jelentette, Eger a végsőkig küzdeni fog.
     Az elbizakodott törökök azt hitték, hogy másnap elfoglalják a várat. Ám a másnapot, sokan már nem élték meg. A magyarok az éjszaka folyamán rajtaütöttek a török táboron. Az ennek folyamán keletkezett pánikban, rengeteg ágyút sikerült megsemmisíteniük és sok ellenséget megölniük.
     Amikor felvirradt, a feldühödött török vezér elrendelte a város bombázását. 120 ágyúval támadtak, míg a magyaroknak csak 9 volt. Végül is 18 napig tartott, míg akkora rést tudtak nyitni, hogy a janicsárok támadást intézhettek az erőd szilárd falain át. A törökök egyetlen napon három támadást is vezettek, de ezerfőnyi veszteségük ellenére sem nyertek teret. Majd újabb támadásokra került sor a következő napokban, sőt hetekben. Kevés sikerrel. A védők leleményes eszközöket vetettek be. Nehéz kövekkel töltött, tüzes kerekeket és hordókat zúdítottak le a várfalak tetejéről. Az ellenség által épített óriási faltörő kost kátrányos tűzcsóvákkal gyújtották fel.
     Több mint öt héten keresztül küzdöttek eredménytelenül, hogy elfoglalják a várat, melynek bástyái alatt nem kevesebb mint 8000 janicsár vesztette életét.
     Az elhúzódó harc során azonban a védők száma is megfogyott, olyannyira, hogy az egri nőknek is csatlakozniuk kellett a küzdelemben a férfiakhoz.
     Eger ostroma végül is azzal fejeződött be, hogy a törökök az éjszaka leple alatt visszavonulni kényszerültek. Ez azon a napon történt, miután Ahmed pasa csapatainak jelentős részét leterítette egy látványos robbantás, amely megnyitotta alattuk a földet. A magyaroknak ugyanis sikerült egy földalatti aknarendszert telepíteni ott, ahol a főtámadást várták.
     Az egri győzelem fontos eseményként íródott be a történelmünkbe, mivelhogy ebben a században először sikerült megvédeni magyar várat a törökökkel szemben.  (AL)
 
 
Dobó István beszéde az egri várvédőkhöz
- részlet Gárdonyi Géza Egri csillagok c. filmjéből

vissza a címoldalra





 
 
Nagy-Magyarország melyik területén élsz?
Eredmények
További szavazások
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 


osszefogas.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!